MICHAEL KUNZE

MICHAEL KUNZE 1943. november 9-én született Prágában, Münchenben nőtt fel, ahol jogot, történelmet és filozófiát tanult. A 60-as évek végén kezdett el popdalokat írni és hamarosan Németország egyik legismertebb dalszövegírója lett. Az 1970-es években dalai Németországban, Ausztriában és Svájcban vezették a listákat. Első nemzetközi albumával („Fly, Robin, Fly”) mindkét neves amerikai listán, a Billboard-on és a Cashbox-on is listavezető volt. SILVER CONVENTION nevű együttese – amelynek Sylvester Levay zeneszerző és ő maga is tagja – volt az első német együttes, amely Grammy díjat nyert. Az Államokban elért hatalmas sikerére alapozva Michael olyan nemzetközi viszonylatban ismert neves előadóművészekkel készített albumokat, mint Julio Iglesias, Nana Mouskouri, Herbie Mann, Lulu, Gilbert Bécaud, Sister Sledge and Caterina Valente. Sikerei csúcsán egy kis pihenőt tartott a showbusiness-ben és írt egy könyvet, „Highroad to the Stake” címmel, amelyet több nyelvre lefordítottak. és a Müncheni Egyetem Jogi Karának Fakultáció díjára jelöltek 1981-ben. Az 1980-as években a musical műfaj került Michael Kunze tevékenységének középpontjába. Elsőként ő alkalmazta színpadra Andrew Lloyd Webber „Evita” című musicaljét, és ekkor kezdődött együttműködése és barátsága a legendás Brodway igazgatóval, Harold Prince-el. A színpadra alkalmazás sikere megnyitotta a kaput a modern angol-amerikai musicalek előtt a németül beszélő országokban is. Michael hírnevének köszönhető, hogy a német változat is úgy hangzik, mint maga az eredeti darab. A német nyelvű országokban szövegíróként több olyan nemzetközi show sikerében volt része, mint a FOLLIES, EVITA, CATS (Macskák), A CHORUS LINE, PHANTOM OF THE OPERA (Az Operaház fantomja), COMPANY (A cég), LITTLE SHOP OF HORRORS (Rémségek kicsiny boltja), INTO THE WOODS (Be a rengetegbe), KISS OF THE SPIDER WOMAN (A pókasszony csókja), SUNSET BOULEVARD, THE HUNCHBACK OF NOTRE DAME (A Notre Dame-i toronyőr), THE LION KING (Az oroszlánkirály), AIDA és a MAMMA MIA!. Az 1990-es évektől kezdve Michael saját stílusában eredeti musicaleket kezdett írni. Az első darabja egy szabadtéri előadás volt, „HEXEN, HEXEN” (Boszorkányok) címmel. A darab 60 ezres nézőközönséget vonzott a történelmi helyre, ahol játszódott (Heilbronn, Németország). 1992 szeptemberében mutatták be Bécsben az előkelő „Theater an der Wien”-ben ELISABETH című musicaljét, amely Elisabeth, Ausztria császárnőjének életét mutatja be (zene: Sylvester Levay). A darabot majdnem 6 évig játszották Bécsben és az európai kortárs kontinentális musical színház újjászületésének nevezték. Hamarosan más országokban is bemutatták, mint pl. Japánban, Magyarországon, Svédországban, Hollandiában és Németországban. Roman Polanskival (rendező) és Jim Steinmannal (zeneszerző) együttműködve írta meg Michael első angol nyelvű szövegkönyvét és dalszövegét a Vámpírok Báljához. A német változat tomboló kritikával nyitott 1997 októberében a bécsi Raimund Színházban. A show-t 2000. március 3-án vitték át Suttgartba (Németország), ahol kultuszmusicallé vált és a jegypénztárak meghatározó darabja lett. Hamburgban 2003 decemberében mutatták be; itt 3 évig volt műsoron mielőtt Berlinbe helyezték. Musicaljeit a közkedvelt, kortárs musicalszínház új műfajának alapítójaként tartják számon amit drámamusicalnek hívnak. A drámamusical jellemzője a választékos (bonyolult) drámai struktúra, amely a film szerkezetével is egybeolvad és ezt adaptálja a klasszikus két felvonásos dráma formájába. Michael a Grammy és Echo Lifetime Díjjakon túl 79 arany és platina lemezzel, 3 Golden Europe díjjal, 2 Legjobb Musical díjjal (Image 1996 és Image 1998), Az év Legjobb Musicalje díjjal 2000 (Mozart!), 2001 (Elisabeth) és 2003 (Vámpírok Bálja) rendelkezik. Tagja GEMA-nak, a Német Dráma Szövetségnek és a New York-i Drámatestület Inc.-nek.